Alig várom, hogy Budapesten legyek! – Vlade Divac-interjú |
| 2011. január 30. |
|
Belgrádi irodájában beszélgettünk a Szerb Olimpiai Bizottság elnökével, a február 19-ei MKOSZ ALL-STAR Kosárlabda Gála sztárvendégével, Vlade Divaccal.

– A Magyar Olimpiai Bizottság szíves közbenjárásával, de nagyon gyorsan kaptunk Öntől pozitív választ az ALL-STAR Gálánkra szóló meghívásra. Olyen jó kondiban van, hogy nem is kellett gondolkodnia rajta?
– Dehogyis! Őszintén szólva nem vagyok csúcsformában. Bár fejben még mindig nagyon érzem ezt a játékot, a testem egyre nehezebben engedelmeskedik. Persze elkezdtem a felkészülést, gála előtt pedig játszunk majd néhány meccset a barátaimmal, hogy ismét lendületbe jöjjek! Passzolni és dobni még mindig jól tudok!
– 2001-ben szerepelt az NBA All-Star Gálán. Milyen emlékei vannak arról az eseményről?
– Fantasztikus volt! Már az a pillanat is felejthetetlen, amikor megtudtam, hogy beválogattak a legjobbak közé. Ez egy olyan dolog, amiről minden játékos álmodozik, attól kezdve, hogy elkezd kosarazni. Azóta is sokszor eszembe jut, hogy milyen jó érzés volt pályára lépni az All-Star mérkőzésen. Azt a meccset egyébként elveszítettük, pedig vezettünk több, mint 20 ponttal! (Kelet-Nyugat 111-110) A végén Kobe kihagyta az utolsó dobást...
– Az Ön hazájában a kosárlabda mindig is hihetetlenül népszerű volt. De hogy fest a sportág, a válogatott pillanatnyi helyzete?
– Van egy nagyon jó nemzeti csapatunk. Talán egyénileg nem annyira kiemelkedően tehetséges játékosokkal, mint a korábban, de azért vannak csillagaink, és amit külön kiemelnék: nagyon jó szövetségi kapitányunk van Dusan Ivkovics személyében. Ő a görög Olimpiakosz edzője is, a válogatottnál pedig az utóbbi két évben remek munkát végzett. Beépítette a sztárokat, nincs belső rivalizálás – és ami a legfontosabb – a csapatérdek, a csapatszellem került előtérbe.
– Magyarországon azon dolgozunk, hogy új alapokra helyezzük sportágat. A kosárlabda megújulásához fontos, hogy legyen...
– Csak nem meg akarnak hívni edzőnek???
– Elvállalná?
– Nem vonz az edzői pálya, az nem nekem való.
– Szóval Ön szerint mi a leglényegesebb a megújulási folyamatban?
– A legfontosabb, hogy a szövetségben rendben menjen minden. Nálunk például – amikor én gyerek voltam – a szövetség alkalmazott néhány fiatal és tehetséges edzőt, hogy járják az országot és kutassák fel a tehetségeket. Aztán minden évben többször szerveztek táborokat ezeknek a tehetséges gyerekeknek. Emellett a felnőtt bajnokság is nagyon jól működött. Európában az egyik legjobban szervezett és legerősebb sorozat volt a mienk. A szövetség kézben tartotta a dolgokat, a fogaskerekek a helyükön voltak a rendszerben és szerintem Magyarországon is ez lehet a kulcs.
– Végül egy kérdés arról, hogy mit vár a február 19-ei ALL-STAR Kosárlabda Gálától és attól az egész hétvégétől?
– Biztos vagyok benne, hogy a nézőkkel együtt mi játékosok is nagyon jól fogunk mulatni. Régi barátaimmal is találkozhatom majd, már nagyon várom. Sőt azt is elárulom, hogy győzködöm a Szerb Olimpiai Bizottság alelnökét, korábbi játékostársamat, Zsarko Paszpaljt, hogy tartson velem és szálljon be a csapatomba!
Vissza a főoldalra!
| 2011. január 30. |
|
|
![]() |
2011 január |
![]() |
| h. | k. | s. | c. | p. | s. | v. |
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 1 hír | 29 | 30 |
31 |
| Győrszo. | TF-Budapest |
05/18
19:00
5. (2-3) - 3. (3-2)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
| EnterNet Vás. | Kecskeméti F. |
05/18
18:30
2. (3-1) - 1. (3-1)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
| Veszprémi Eg. | Tiszaújváros. |
05/18
18:30
8. (1-4) - 6. (2-3)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
| Bp. Honvéd | Nagyk?rös |
05/18
19:00
4. (3-2) - 7. (2-3)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
| MTK Törökbál. | SMAFC-NYME |
05/18
18:45
6. (2-3) - 2. (3-2)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás az 1-8. helyért
| Hatvani TC | Gyulai Color |
05/18
20:00
11. (4-19) - 12. (3-19)
Férfi NB II. Keleti csoport
| DEAC-Med. | Földes |
05/18
17:45
9. (10-13) - 6. (17-7)
Férfi NB II. Keleti csoport
| Nagykállói KE | Ceglédi KE |
05/18
18:00
5. (18-6) - 4. (17-5)
Férfi NB II. Keleti csoport
| Közgáz/A | MAFC Martos |
05/17
18:45
5. (18-11) - 3. (25-4)
Férfi NB II. Közép A csoport
| Budafok/A | BC Csepel |
05/18
18:30
2. (27-2) - 1. (27-2)
Férfi NB II. Közép A csoport
| TFSE/B | Budai XI. SE. |
05/17
19:00
3. (23-3) - 9. (12-13)
Férfi NB II. Közép B csoport
| Monor | Malév |
05/18
18:30
11. (11-16) - 8. (13-13)
Férfi NB II. Közép B csoport
| Soproni Tig. | Marley FKSE |
05/18
20:00
8. (8-13) - 9. (7-13)
Férfi NB II. Nyugati csoport
| Albacomp Feh. | Fortress-Lam. |
05/17
19:00
3. (3-3) - 4. (4-5)
Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért
| Falco-SZOVA | Szolnoki Olaj |
05/18
18:15
2. (6-3) - 1. (6-0)
Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért
| Kecskemét | MAFC |
05/17
19:00
3. (2-1) - . (-)
Amatőr Női NB, rájátszás a 9-20. helyért














































