Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - Hátország
A kosárlabdáé volt a főszerep Kecskeméten
1
Hatodik szezonját kezdte meg a Mercedes-Benz gyár Kosárlabda Akadémia

  2018. Szeptember 9.
Évnyitó ünnepségét tartotta szombaton a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia az egy éve átadott modern csarnokában, amely az akadémistákkal és szüleikkel zsúfolásig megtelt. A hatodik szezonját nyitó sportszervezet megnyitóján sok sportoló kapott elismerést elmúlt évi munkájáért, az Év munkatársa lett Gerebenné Bresák Zita edző, de megható ünnepség keretében köszöntötték 80. születésnapja alkalmából a legendás edzőt, az Akadémia fiú szakágának vezetőjét Kégel Tamást is, valamint bemutatták a Tanácsadó Testület új tagját, Mikulás Ferencet. Az évnyitón Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét sportjáért is felelős alpolgármestere köszöntötte az akadémistákat, az őket nevelő és tanító edzőiket, valamint a szülőket, vendégeket. Ivkovicné Béres Tímea, a Kosárlabda Akadémia vezetője köszöntőjében kiemelte az elmúlt év legfontosabb történéseit, kiemelkedő eredményeit. A névadó Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. képviseletében Schvéder Péter présüzem igazgató indította el az új szezont, egy labda jelképes feldobásával.

Szintén szombaton került megrendezésre az országos Streetball fesztivál kecskeméti állomása is nagy érdeklődéssel és hatalmas küzdelmekkel övezve. A Streetball részvevői a KTE Duna-Aszfalt felnőtt férfi klub játékosaival is találkozhattak. Mindkét rendezvény méltán népszerűsítette a sportágat a városban.



Vissza a főoldalra!


  2018. Szeptember 9.





2018 Szeptember

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
 
 
1
2
3
2 hír
4
1 hír
5
1 hír
6
7
2 hír
8
2 hír
9
1 hír
10
1 hír
11
12
3 hír
13
2 hír
14
5 hír
15
16
3 hír
17
1 hír
18
1 hír
19
2 hír
20
21
1 hír
22
23
24
3 hír
25
26
27
28
29
30
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok