Web Toolbar by Wibiya
MKOSZ
magyar angol
WEBSHOP
FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE
Férfi
NB I.
A csoport
Női
NB I.
A csoport
A szövetség hírei
december 18.
hírkép24662_eb5.jpg
A FIBA Europe Elnöksége hazánknak ítélte a 2015-ös Női Európa-bajnokság rendezési jogát
december 18.
hírkép24663_OlajASE.jpg
Az Olaj az Atomerőműtől kapott ki 28 ponttal a Tiszaligetben
december 19.
hírkép24664_szeged_3.jpg
Részletes beszámoló a szegedi területi kupékról
december 19.
hírkép24665_SerduloAcsoport.jpg
A tabella első négy helyezettje Budapesten mérkőzött megy egymással. A házigazda simán nyerte a Százhalombattai Villámok elleni elődöntőt, a másik veretlen csapat, a Kecskeméti SI azonban nem bírt a Soproni Darazsakkal, így az előző fordulóhoz hasonlóan ismét Vasas-Soproni Darazsak döntőt vívtak. A vendégeket fűtötte a visszavágás lehetősége, az első negyed bizakodásra is adhatott okot, ám a házigazdák a remek második negyedbeli játékuknak köszönhetően (31-1) végül megőrizték 100%-os mérlegüket.
december 19.
hírkép24666_Factum3-450x300.jpg
A Factum Sport Debrecen karácsonyi felhívása
december 20.
hírkép24667_fenyofafeny_2.jpg
Információ a szövetség ünnepi ügyintézéséről
december 20.
hírkép24668_IMG_0802.jpg
Szombaton a fővárosban a tabella első négy helyezett csapata mérkőzött meg egymással.
december 21.
hírkép24669_main.jpg
A vasárnapi FIBA Europe Board Meetingen Magyarországnak ítélték oda a 2015-ös Női Kosárlabda Európa-bajnokság rendezési jogát
december 21.
hírkép24670_PC101765.JPG
A Miskolc központi területen a Miskolci Sportiskola lányai állnak az első helyen.
december 22.
hírkép24671_kosar1024x768.jpg
Szeged és Salgótarján adhat helyt a női illetve a férfi Final Fournak
december 25.
hírkép24672_16958.jpg
Karácsony előtt érdekes eredmények születtek az NB 1-ben
december 25.
hírkép24673_Dr.-Tiszeker-Agnes.jpg
Kérdezz-felelek az egészséges táplálkozásról és a dopping-jelenségről
december 26.
hírkép
Az U18-as válogatott összefoglalója
december 26.
hírkép24675_Bukarest2.jpg
A román fővárosban szerepeltek legjobbjaink
december 29.
hírkép24681__MG_8736.jpg
Három mérkőzéssel zárták az évet az NB1-es fiúk
december 29.
hírkép24678_Csapat_Csata.jpg
A Csata veretlenül teljesítette a 14 fordulót
december 29.
hírkép24676_JOB_0144-1.JPG
Már a legjobb 16 között izgalmas csaták várhatók
december 29.
hírkép
Győzelemmel kezdtek Zsoldos Andrásék
december 29.
hírkép
A lengyelországi Szczyrkben vendégszerepel a magyar csapat
december 29.
hírkép24680_ORV_U16.jpg
A pasaréti ORV-n a lengyeleket győzték le lányaink
december 30.
hírkép
A lengyelországi ORV-n nagyot küzdött Peresztegi Nagy Ákos csapata
december 30.
hírkép24683_ORV_2.jpg
Az U16-os magyar csapat veretlen az ORV-n
december 30.
hírkép
Szoros meccsen kapott ki az U18-as magyar csapat
december 31.
hírkép24685_DSC_2998.jpg
Karácsony után a 4 régiós központ nagysikerű tornákat rendezett
december 31.
hírkép24686_Fegyverneky-Hanga.jpg
Itthon és nemzetközi porondon is bizonyító játékosokhoz került az elismerés
december 31.
hírkép
Két negyed jó játéka elég volt a mérkőzés megnyeréséhez.
január 1.
hírkép24688_U16_ORV_Eredmenyhirdetes.jpg
A pasaréti ORV-n a körbeverés is velünk volt
január 1.
hírkép
Utolsó meccsét elveszítette a Nymburkban vendégszereplő U18-as csapatunk
január 4.
hírkép
Hasznos gyakorlást tartott a keret
január 5.
hírkép24692_wamsler.jpg
Szegeden és Salgótarjánban pattog a labda szombat-vasárnap
január 5.
hírkép24693_eb_potselejtezo_hun_fin_2011_szolnok_31.jpg
A Blikk Év Sportolója szavazásán több kosaras is érdekelt
január 5.
hírkép24691_KarolyiAndi.jpg
Három év után a hétvégén ismét pályára léphet a legenda
január 6.
hírkép24694_Svitek-Ratgeber.jpg
Az MKOSZ Elnöksége döntött a felnőtt nemzeti csapatok kapitányairól
január 8.
hírkép24695_15.jpg
A szombati elődöntők után izgalmas helyosztók Szegeden.
január 8.
hírkép24696_nagykanizsa-skse-81.JPG
A hazaiak nem engedték el a városból a kupát
január 9.
hírkép24697_AllStar2012logo.jpg
Elindult a szavazás!
január 9.
hírkép24698_17204.jpg
Károlyi Andrea – 3 év után – a Pécs ellen tért vissza
január 10.
hírkép24699_bekescsaba_u11_kep.jpg
3 helyszínen, 9 csapat lépett pályára – Vida András beszámolója
január 12.
hírkép24702_ujlogo_datum.JPG
A férfi mezőnyben 16 csapat, a nőknél 10 csapat indul
január 13.
hírkép24703_BP0_4924.JPG
A hétvégén a hölgyeknél és az uraknál is teljes fordulót rendeznek
január 15.
hírkép24704_FalcoZTE.jpg
A hölgyeknél és a férfiaknál is hozták a kötelezőt az esélyesebb csapatok
január 17.
hírkép24707__AAA0270.jpg
Nagy létszámú érdeklődő részvételével utánpótlás megbeszélést és Főtábla sorsolást tartott az MKOSZ.
január 18.
hírkép24708_jegy_hatul.jpg
Az MKOSZ-ben lehet megvásárolni a belépőket
január 19.
hírkép24712_1291810_nagy.jpg
Dobd a kosárba! - jelmondattal országos sportkampány indult Újbudáról az MKOSZ sportágfejlesztési programjának finanszírozásával.
január 20.
hírkép24713_Buceta.docx
A FIBA Europe Get Together müncheni előadásait Balogh Judit tolmácsolásában olvashatják az érdeklődők
január 20.
hírkép
1 kredit szerezhető január 26-án
január 20.
hírkép
A Szakmai és Utánpótlás bizottság várja az elkészült pályázatokat
január 20.
hírkép24716_kosar1024x768.jpg
A hölgyeknél és a férfiaknál is elkezdődött a kupasorozat
január 20.
hírkép24717_mills.jpg
Trotter illetve Ciglar a “Forduló Játékosa”
január 21.
hírkép24718_elamin.jpg
A hölgyeknél a forduló rangadóját már le is játszották a Népligetben
január 22.
hírkép24719_dsc_6098.jpg
A nőknél a Sopron továbbra is veretlen
január 26.
hírkép24720_KissVirag.jpg
Vendéggyőzelem Pécsett
január 26.
hírkép24721_Kenguru.jpg
Szlota Tibor területi vezető beszámolója
január 26.
hírkép24722_AllStar2012logo.jpg
Óriási az érdeklődés a február 5-ei gála belépőiért
január 26.
hírkép24723_120125_szedeak_02.jpg
A nőknél és a férfiaknál is alakul a legjobb 8 mezőnye
január 26.
hírkép24724_SopronSchio.jpg
Székely Norbert csapata befejezte idei Euroliga szereplését
január 27.
hírkép
Alapvető kérdésekben születtek döntések
január 28.
hírkép24726_hereklasz2012_dij.jpg
Szabó Fanni és Perl Zoltán kapott elismerést
január 29.
hírkép24727_186727.jpg
Nehezen győzött a címvédő Szolnok
január 30.
hírkép24728_AllStar2012logo.jpg
Rátgéber László kerete összeállt
január 30.
hírkép24729_meccs_01.jpg
Budapesti terület – Beliczay Krisztián beszámolója
január 31.
hírkép24730_AllStar2012logo.jpg
Bencze Tamás kijelölte a február 5-ei csapatát
február 2.
hírkép24733_AllStar2012logo.jpg
Változás a légiósok keretében
február 3.
hírkép
Szombaton a BSE-csarnokban lépnek pályára a lányok
február 7.
hírkép24736_U16Pasaret.jpg
Az ALL-STAR Gála hétvégéjén a felnőttek mellett az utánpótlás válogatottak is találkoztak
február 7.
hírkép24737_e2_4.jpg
A nemrég kinevezett Rátgéber László vezette férfi válogatott kikapott az idegenlégiósok csapatától a budapesti Körcsarnokban rendezett All Star-kosárgálán
február 7.
hírkép24738_1-1.JPG
II. Megyeri Kupa Nemzetközi Gyermek Kosárlabda Torna
február 8.
hírkép24739_00-1.jpg
Kisorsolták a párosításokat az MKOSZ-ben
február 8.
hírkép
A héten kezdetét veszi a Kiemelt Bajnokságok rájátszása.
február 10.
hírkép24741_csata.jpg
A pécsi lányok sem tudták megállítani a budapesti listavezetőt
február 10.
hírkép
Hétvégén véget ér az alapszakasz a junior leányoknál
február 13.
hírkép24743_dsc_8607.jpg
A hölgyeknél a BEAC megszerezte idei második győzelmét
február 14.
hírkép24744_100_0351.JPG
A tavalyi ezüstérmes BSE nem lesz ott a nyolcas döntőben
február 15.
hírkép
Két szolnoki vereség Nyugat-Magyarországon
február 15.
hírkép24746_IMG_0802-1.jpg
Szombathelyen rendezték az Országos Kadett Bajnokság Főtábla 1. fordulóját
február 16.
hírkép24747__MG_6180.JPG
A Szolnok és a Körmend idegenben tudott nyerni
február 21.
hírkép24748_Sabali_Balazs.jpg
A vereség után Sabáli Balázst felállították a piros-feketék kispadjáról
február 21.
hírkép24749_kosar2.jpg.ashx.jpg
A hétvégén három helyszínen játszottak a kadett fiúk.
február 21.
hírkép
A győri terület beszámolója Hoffmann Gergely területi vezetőtől
február 26.
hírkép24751_vasas_csata.jpg
Szerdán kora este a Pasaréten vívott egymással presztízsmérkőzést a Vasas/A és a Csata DSE csapata.
február 26.
hírkép24752_jamboree_idopont.jpg
A Sport XXI. Program támogatásával az alábbi helyszíneken és időpontokban kerül megrendezésre a Kenguru és Gyermek Kupa Országos Jamboree-ja: 2012. május 25-27.
február 27.
hírkép24754_gandhi.jpg
A Női Magyar Kupa Négyes Döntő 2012. március 16-17-én kerül megrendezésre. Emiatt a leány junior Döntő 2012.
február 28.
hírkép24755_serdulo_leany.JPG
A hétvégén játszották a serdülő leány Főtábla első körét.
február 28.
hírkép24756_serdulo_fiu.JPG
A zalaegerszegi Eötvös iskolában találkozott a serdülő fiú bajnokság  „A” csoportjában az Óbudai Kaszások, Bajai Bácska, a Soproni Sportiskola, valamint a házigazda ZTE KK csapata.
február 28.
hírkép
Az MKOSZ-ben megtartották a Férfi és Női Magyar kupa döntőinek sorsolását.
február 29.
hírkép24757_szolnok_EC.jpg
A szolnokiak kiélezett mérkőzésen verték a német Bonn csapatát
március 2.
hírkép
A mai napon ülésezett az MKOSZ Elnöksége, mely ülésen az alábbi témákban születtek döntések
március 5.
hírkép
Erdész Nándor a Soproni Vasutas és a Soproni Pamutipar játékosa volt az 1940-es, -50-es években.
március 6.
hírkép24760_soproni_darazsak.jpg
A pénteki elnökségi ülésen a már korábban ismertetett döntéseken kívül újra téma volt a „Neveljünk kosarasokat” utánpótlás programban résztvevő sportszervezetek akkreditációs kérelmének elbírálása.
március 8.
hírkép24763_gyor_mk.jpg
A benyújtott pályázatok alapján kijelölésre kerültek az idei döntők rendezői
március 8.
hírkép
A sportágban dolgozó edzőknek az alábbi időkben és helyeken lehet kreditet szerezniük.
március 10.
hírkép24765_kadet080208_2.jpg
Három csoport küzdelmeit rendezik meg a hétvégén. Az „F” jelű csoportban már a döntőért játszanak a csapatok. A Budapesten megrendezésre kerülő tornán az alapszakasz első két helyezett csapata, a FALCO KC és a Vasas-MKB Euroleasing az első számú esélyes, de a hazai pályán játszó MAFC, illetve a Kecskemét gárdájáról sem szabad megfeledkezni.
március 12.
hírkép
Női Magyar Kupa Döntő regisztráció
március 14.
hírkép24767_VentspilsOlaj.jpg
A Szolnoki Olaj 19 pontos vereséget szenvedett kedden a lett Venstpils vendégeként a férfi kosárlabda EuroChallenge Kupa két sikerig tartó negyeddöntőjének első meccsén.
március 14.
hírkép24768_dombovar.jpg
A fiúk kadett H csoport mérkőzéseit a Dombóvári Kosárlabda Suli rendezte a DVMSE sportcsarnokban.
március 15.
hírkép
A tévéközvetítés miatt változott az időpont
március 16.
hírkép24770_OlajVentspils2.jpg
Hazai pályán diadalmasokott az Olaj az EuroChallenge-sorozat negyeddöntőjének második összecsapásán a lett Ventspils ellen
március 17.
hírkép24771_pecs_gyor3.jpg
A bronzéremért a Pécs és a Zalaegerszeg csap össze (képgalériával)
március 17.
hírkép24772_MKdonto.jpg
A döntőben a soproniak az UNI SEAT Győrt múlták felül, a bronzérmet a Pécs 2010 szerezte meg (képgalériával)
március 19.
hírkép24773_023.JPG
A hétvégén játszották a serdülő leány főtábla második körét
március 20.
hírkép24774_VentspilsOlaj.jpg
A FIBA Europe EuroChallenge-sorozat negyeddöntőjében az Olaj a lett Ventspils otthonában harcolta ki a továbbjutást
március 23.
hírkép
Helyszínek és időpontok
március 23.
hírkép24776_DSCF0069.JPG
A hétvégén a serdülő fiúk jutnak szerephez. Az „E” és az „F” csoportban már a döntőért játszanak a csapatok. A szolnoki és budapesti tornán az első két helyezett csapat  kvalifikálja magát a legjobb nyolc közé.
március 23.
hírkép24777_FIBA3X3logo.jpg
A győztesek ott lehet a szerbiai világbajnokságon
március 23.
hírkép24779_ni_kzilabda_10_mg.jpg
A felsőházban a Győr egy győzelemmel már közelebb van az elődöntőhöz
március 26.
hírkép24780_193736.jpg
Az EuroChallenge-ben továbbjutott Szolnok a Kecskemétet gyűrte le
március 26.
hírkép24781_csapat_2011_2012.jpg
Április végén Debrecenben a Főnix Csarnokban lép pályára a Chalon, a Besiktas, a Ljuberci és a Szolnok
március 27.
hírkép24782_20120325osb16.JPG
Az Atomerőmű Sportcsarnokában rendezték meg a fiú serdülő bajnokság Országos Főtábla II. „G” csoportjának küzdelmeit
március 27.
hírkép24783_sport_klub_logo.jpg
Atom-Olaj rangadó a csatorna honlapján
március 29.
hírkép24784_01.jpg
A férfiaknál még ádáz csata dúl a playoff helyekért
március 29.
hírkép24785_OJBlogo.jpg
Pécsen találkoznak az korosztály legjobb csapatai
március 31.
hírkép24786_patonay.jpg
A legendás edző a fiatalokkal foglalkozik a jövőben
március 31.
hírkép24787_nagy_csilla.jpg
Nagy Csilla temetése 2012. április 11-én lesz 11 órakor a Dubnaharaszti temetőben
március 31.
hírkép24788_FIBA3X3logo.jpg
Tekintettel arra az örömteli tényre, hogy Magyarország, Debrecen rendezheti április27-29 között a férfi EuroChallenge Final Fourt, az ütközés elkerülése érdekében az EFB3X3 szervező bizottsága megváltoztatja a sorozat lebonyolítási menetét, mivel a debreceni selejtező is ezen a hétvégén került volna megrendezésre.
március 31.
hírkép24789__AAA4149.jpg
Döntés született az országos bajnoki versenyek struktúrájáról
március 31.
hírkép24790_OJBlogo.jpg
Péntek délben megkezdődött a junior leány döntő
április 1.
hírkép24791_OJBlogo.jpg
Remek egyéni teljesítmények a junior leány döntő szombati napján
április 1.
hírkép24792_pvsk.jpg
A pécsiek győzelmével ért véget a junior leány bajnokság
április 1.
hírkép24793_ase.JPG
Alapszakaszgyőztes a Falco, lépéselőnyben a Szolnok az Albacomppal szemben
április 3.
hírkép24794_bronz31.jpg
A Pécs 2010 fellebbezése sikeres volt
április 4.
hírkép
Magabiztos előnyt harcolt ki magának a Szeged KE és a TFSE csapata a kuparendszerű rájátszás első mérkőzésén
április 5.
hírkép24796_Albacomp_Falco.jpg
Alapszakaszgyőztes a Falco, a záróforduló rangadóját az Albacomp nyerte a címvédő Szolnok ellen
április 5.
hírkép
Az MKOSZ felhívja mindazok figyelmét, akik a 2012. április 8-9-én megrendezésre kerülő Férfi Magyar Kupa Négyes Döntőjét MKOSZ pályabelépőkkel kívánják megtekinteni, hogy az MKOSZ a rendező sportszervezet kérésére a pályabelépők érvényességét korlátozta, azok az eseményre belépésre nem jogosítanak! Az MKOSZ sorszámmal kezdődő belépők tulajdonosai az MKOSZ titkárságán keresztül történő regisztrációt követően érvényesíthetik belépési jogosultságukat! ..
április 5.
hírkép
A hétvégi Magyar Kupa Négyes Döntő két meccsének kezdési időpontja módosult
április 6.
hírkép
Keresztbejátszással kezdődik a rájátszás
április 7.
hírkép
A játékosokon nem múlik, a pénzen annál inkább
április 7.
hírkép24801_Albacomp_Szolnok_2012_04_04_13.jpg
A DIGI Sport és a DIGI Sport Plus közvetíti mind a négy mérkőzést
április 9.
hírkép24802_84978.jpg
Hazai pályán védheti meg címét az Olaj
április 10.
hírkép24803_szolnok2.jpg
Hazai pályán védte meg címét az Olaj
április 12.
hírkép24804_FIBA-Europe-logo.jpg
A MOL főtámogatásával Debrecen adhat otthont az EuroChallenge Final Four-jának
április 12.
hírkép
A zalaiak jutottak az ANB döntőjébe
április 12.
hírkép24806_KissVirag.jpg
A zalaiak jutottak az ANB döntőjébe
április 12.
hírkép24807_abcom_pecs01_gs.jpg
Az ABCOM-Szeged KE kettős győzelemmel jutott az ANB döntőjébe
április 12.
hírkép24808_Untitled.jpg
Második helyen zárta a nemzetközi tornát a magyar csapat
április 12.
hírkép24809_dombovar_kadett.jpg
Vannak még kiadó helyek a döntőben
április 13.
hírkép24810_DSC_0521.JPG
2012. március 31-én, szombaton 8. alkalommal rendezték meg Baján a Mini-Manó Kosár Kupát
április 13.
hírkép24811_2.jpg
Hazai pályán nyerte meg az elődöntő harmadik meccsét Fűzy Ákos csapata
április 14.
hírkép24812_FIBA3X3logo.jpg
Felhívás felsőoktatási intézmények számára!
április 16.
hírkép24813__MG_6458.jpg
A nőknél és a férfiaknál is már az NB 1-es rájátszás zajlik
április 16.
hírkép24814__MG_8035_resize.JPG
Parázs mérkőzések, hullámzó teljesítmények, boruló papírforma
április 17.
hírkép24815_20194_IMG_0532.jpg
Magabiztosan nyert a címvédő a döntő első mérkőzésén
április 17.
hírkép24816_2-3.JPG
IV. Nemzetközi Húsvéti Minikosárlabda Torna – Szentes 2012
április 17.
hírkép24817_beszamolo_kep.jpg
Kiderült mely csapatok kerültek be a Régiós Jamboree-ra – Rausch Gergő beszámolója
április 17.
hírkép24818_szolnok1.jpg
Két helyszínen lehet belépőket vásárolni
április 17.
hírkép24819_6_4.JPG
A serdülők megnyerték a Tomas Sola Trophyt
április 17.
hírkép
A leány kadettek Budapesten mérik össze erejüket
április 17.
hírkép24821_Debi.jpg
Göttlinger József, technikai vezető beszámolója
április 18.
hírkép24822_9._Falco-meccs.JPG
A címvédő hosszabbítás után nyert Kecskeméten
április 18.
hírkép24823_10-1.jpg
A feljutásért a Cegléd-BEAC vesztesével kell megmérkőznie az ANB bajnokának
április 18.
hírkép24824_FaceTeam.jpg
A Face Team világsikerre tör
április 19.
hírkép
A Kecskeméti KSE nyerte az alapszakaszt
április 19.
hírkép
A férfi NB1 B csoportjában is a negyeddöntőknél tart a rájátszás
április 20.
hírkép24831_IMGP4183.jpg
A címvédő Sopron elveszítette bajnoki veretlenségét
április 20.
hírkép24832_B33logo.jpg
HASZNOS INFORMÁCIÓK A BUDAPESTI TORNÁRÓL
április 20.
hírkép24833_eb_potselejtezo_hun_ukr_5.jpg
Elfogadták a női válogatott programját, a Rátgéber Akadémia MKOSZ akkreditációt kapott
április 20.
hírkép24834_fflogo.jpg
Hétfőtől a fővárosban is kaphatók a jegyek
április 20.
hírkép24835_196363.jpg
Az Albacomp és a Szolnok már elődöntős
április 21.
hírkép24836_kepek003.jpg
A hétvégén mind a leány, mind a fiú serdülők főszerepet kapnak
április 22.
hírkép24837_sopron_gyor.jpg
Nehéz helyzetbe került a címvédő
április 22.
hírkép24838_FIBA3X3logo.jpg
A legfrissebb hírek
április 23.
hírkép24841_Sopron-Vasas1.jpg
Kialakult a döntők mezőnye
április 24.
hírkép24842_zoesakmd.JPG
Következhetnek az ötödik mérkőzések a negyeddöntők két párosításában
április 24.
hírkép
Kialakult az elődöntők párosítása
április 24.
hírkép
A szabályozás célja a szakmai élet fellendítése az edzők ösztönzése elméleti tudásuk gyarapítására, illetve tapasztalataik megosztására.
április 24.
hírkép24846_3-4.jpg
A Szeged feljutni akar, a BEAC bent szeretne maradni
április 25.
hírkép24847_JKSE_ZTE.jpg
A két évvel ezelőtti bajnok Zalaegerszeg 33 év után kiesett az NB 1 A csoportjából
április 26.
hírkép24848_2677779.jpg
Akárcsak tavaly, ebben a szezonban is az ötödik meccs dönt a bajnoki cím sorsáról
április 26.
hírkép24849_OJB_donto.jpg
Debrecen a házigazdája a 2012. április 27-29. között zajló junior döntőnek
április 27.
hírkép24851_kadett-logo-5.jpg
Budapesten, a Pasaréti Sportcentrumban rendezik a leány kadett döntőt. A szombati nyitómérkőzésen a házigazda Vasas-Basket ellenfele az a MISI lesz, amelyik csapat a Vasas-Basket „B”-t győzte le a keresztjáték során. A folytatásban dél-magyarországi derbi következik, az Atomerőmű KSC Szekszárd és a PVSK részvételével.
április 27.
hírkép24850_EC_Olaj.jpg
A debreceni EuroChallenge Final Four elődöntőjében a török Besiktas múlta felül a tiszapartiakat
április 28.
hírkép24858_197512.jpg
Az alapszakasz győztesen nehezen, de bejutott a bajnoki elődöntőben
április 29.
hírkép24861_sopron_gyor-1.jpg
Műszaki hiba miatt csak feltételről lesz látható a női döntő 5. meccse
április 29.
hírkép24863_kosar2.jpg
Hazai pályán bukott el a címvédő Sopron
április 29.
hírkép24866_EC_Olaj6.jpg
A török Besiktas nyerte az idei EuroChallenge-sorozatot
április 30.
hírkép24868_falco.jpg
A szombathelyiek veretlenül nyerték a bajnokságot
május 1.
hírkép24872_vasas_basket_klb.JPG
Hazai pályán diadalmaskodtak a piros-kék lányok
május 2.
hírkép24873_Eredmenyhirdetes.JPG
Kovács Balázs, területi szervező beszámolója
május 2.
hírkép24874_533265_372611329451618_100001082626442_1058867_356659356_n.jpg
Jelentős változások a FIBA és az MKOSZ támogatásával
május 3.
hírkép
2012. április 30-án 82 éves korában elhunyt Szittya Imre az MKOSZ tiszteletbeli elnökségi tagja, edző, játékvezető! Emlékét kegyelettel megőrizzük!
május 3.
hírkép
Május 8-án minden kiderül
május 3.
hírkép24877_club_3420344_1298753239683_profile.jpg
Debrecenbe invitálják a fiatal tehetségeket
május 3.
hírkép24878_kadett-logo-5-1.jpg
A Pasaréti Sportcentrumban csapnak össze a korosztály legjobbjai
május 5.
hírkép
Jalsoviczky Anna 77. életévében hosszantartó, súlyos betegségben május 4-én elhunyt. Tagja volt az 1957-es brazil világbajnokságon 5.
május 5.
hírkép
Doppingellenőrzési ismeretek – szakmai képzésre
május 5.
hírkép
A dél-magyarországi csapat szereplése egyelőre a rájátszás meglepetése
május 5.
hírkép24887_198172.jpg
A címvédő idegenben győzte le az Albacompot
május 6.
hírkép24895_falco_u16.jpg
A juniorhoz hasonlóan ebben a korosztályban is FALCO-Körmend döntőt rendeztek
május 7.
hírkép24897_Nyiregyhaza_kep.jpg
Gombkötő Norbert, nyíregyházi területi szervező beszámolója
május 7.
hírkép24898_DSCF0184.JPG
A Főtáblára be nem jutott kadett csapatoknak is végett ért a küzdelem a hétvégén
május 7.
hírkép24899_mob_eyof.jpg
Az érintett 9 sportág között ott a kosárlabda is
május 7.
hírkép24900_BarthaFerenc.jpg
Másfél évtizeden át irányította a magyar kosárlabdát
május 8.
hírkép24901_1532_large.jpg
A férfi bajnoki elődöntők második meccseit játszották hétfőn este
május 8.
hírkép
Kisorsolták a csoportok beosztását
május 8.
hírkép24903_getImage.php.jpg
Kettős győzelemmel jutottak a csapatok a fináléba
május 8.
hírkép24904_IMG_20120501_092803.jpg
Kettős győzelem a csehek ellen
május 8.
hírkép24905_ebpots_mo_hollandia_110603_4.jpg
Stefan Szvitek szövetségi kapitány kijelölte a keretét
május 11.
hírkép24906_Kepzotabor.jpg
Kredit szerzési lehetőség az edzők számára
május 11.
hírkép24907_soproni.jpg
A leányok Zalakaroson, a fiúk Körmenden mérik össze erejüket
május 11.
hírkép24908_kosarbehar540.jpg
A Szolnok kisöpörte az Albacompot, előnyben a Falco
május 15.
hírkép
Egyedülálló kiállítás nyílik
május 15.
hírkép24915_BarthaFerenc.jpg
Bartha Ferencet május 18-án búcsúztatják
május 15.
hírkép24916_DSC05304.JPG
A békéscsabaiak bizonyultak a legjobbnak a főtáblára be nem kerülő csapatok közül
május 16.
hírkép24918_Streetball_logo.jpg
Fontos információk a résztvevőknek
május 16.
hírkép24919_u16_meghivo.jpg
Május 25-27. között rangos U16-os nemzetközi tornát rendeznek
május 16.
hírkép24920_FECC_2012_Registration_FORM.docx
Meghívó a FIBA Europe litvániai edzőtovábbképzésére
 




2012 január

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
 
 
 
1
2 hír
2
3
4
1 hír
5
3 hír
6
1 hír
7
8
2 hír
9
2 hír
10
1 hír
11
12
1 hír
13
1 hír
14
15
1 hír
16
17
1 hír
18
1 hír
19
1 hír
20
5 hír
21
1 hír
22
1 hír
23
24
25
26
5 hír
27
1 hír
28
1 hír
29
1 hír
30
2 hír
31
1 hír
 
 
 
 
 
Élő mérkőzések
Győrszo. TF-Budapest
05/18
19:00
5. (2-3)   -   3. (3-2)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
EnterNet Vás. Kecskeméti F.
05/18
18:30
2. (3-1)   -   1. (3-1)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
Veszprémi Eg. Tiszaújváros.
05/18
18:30
8. (1-4)   -   6. (2-3)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
Bp. Honvéd Nagyk?rös
05/18
19:00
4. (3-2)   -   7. (2-3)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
MTK Törökbál. SMAFC-NYME
05/18
18:45
6. (2-3)   -   2. (3-2)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás az 1-8. helyért
Hatvani TC Gyulai Color
05/18
20:00
11. (4-19)   -   12. (3-19)
Férfi NB II. Keleti csoport
DEAC-Med. Földes
05/18
17:45
9. (10-13)   -   6. (17-7)
Férfi NB II. Keleti csoport
Nagykállói KE Ceglédi KE
05/18
18:00
5. (18-6)   -   4. (17-5)
Férfi NB II. Keleti csoport
Közgáz/A MAFC Martos
05/17
18:45
5. (18-11)   -   3. (25-4)
Férfi NB II. Közép A csoport
Budafok/A BC Csepel
05/18
18:30
2. (27-2)   -   1. (27-2)
Férfi NB II. Közép A csoport
TFSE/B Budai XI. SE.
05/17
19:00
3. (23-3)   -   9. (12-13)
Férfi NB II. Közép B csoport
Monor Malév
05/18
18:30
11. (11-16)   -   8. (13-13)
Férfi NB II. Közép B csoport
Soproni Tig. Marley FKSE
05/18
20:00
8. (8-13)   -   9. (7-13)
Férfi NB II. Nyugati csoport
Albacomp Feh. Fortress-Lam.
05/17
19:00
3. (3-3)   -   4. (4-5)
Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért
Falco-SZOVA Szolnoki Olaj
05/18
18:15
2. (6-3)   -   1. (6-0)
Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért
Kecskemét MAFC
05/17
19:00
3. (2-1)   -   . (-)
Amatőr Női NB, rájátszás a 9-20. helyért
Minden mai ÉLŐ mérkőzés >>
Videk
 

MKOSZ Programok

j plyn
A magyar kosárlabdázás megújításának stratégiai koncepciója
j plyn
Blog
Médiapartner
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport

SportKlub SportTV
© 2011 kosarsport.hu | Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Adatvédelem