
november 23.
|
Keller Ákos szerint még javulhatunk, az összecsiszolódás közepette is kellenek a sikerek.
Fájdalmas emléket őriz a jászberényi meccsről válogatott centerünk, ezen persze nem az eredményt kell érteni, hiszen magabiztosan nyert az Albacomp-Fehérvár.
"Örülök, hogy találkoztunk ismét Jonesszal, de az az igazság, kétszer-háromszor rendesen odapakolt nekem, ezek után annyira már nem élveztem a meccset. |
|
november 23.
|
A két rivális szombathelyi mérkőzésein elképesztő hazai fölényt mutat a statisztika. Kálmán László 44 pontjától Pankár Tibor utolsó másodperces kosaráig. |
|
november 23.
|
Következik: Az NB I A-ban és az U23-ban is idegenbeli meccs következik a bajnokságban. Jászberény - Factum Sport Debrecen párharcot rendeznek szombaton (nov. 26. |
|
november 23.
|
Következik: Az NB I A-ban és az U23-ban is idegenbeli meccs következik a bajnokságban. Jászberény - Factum Sport Debrecen párharcot rendeznek szombaton (nov. 26. |
|
november 23.
|
Szolnoki Olaj KK - Keravnos Nicosia 81-93 (24-27, 24-23, 18-16, 15-27) |
|
november 23.
|
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében elkészítették a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa negyeddöntőjének sorsolását, és kedden hivatalosan értesítették a résztvevőket.
A Salgótarjáni KSE csapatának a MAFC együttesével szemben kell kivívnia a négyes döntőben való szereplés jogát. |
|
november 23.
|
Williams 28 pont is kevés volt
|
|
december 16.
|
A nagyszünetig kapott 66 pont után a tisztes vereségre sem maradt esélye az NYKK-nak. |
|
december 16.
|
Szemléletváltozásra és ponterős játékos(ok)ra van szüksége az NYKK-nak a sorsdöntő évzáró előtt. |
|
december 16.
|
Sopronba is győzni megy a Kaposvár. |
|
december 16.
|
A Szolnok otthonában, az utóbbi időben nem sok babér termett a piros kék klubnak, mely kirándulás most sem ígérkezik „sétagaloppnak”. |
|
december 16.
|
Kosárlabda U18 Kiemelt Fiú Bajnokság, 13. forduló2011. december 15. |
|
január 18.
|
images/stories/season/1011/s5news/kecskemet2. jpg
NB I/B, felnőttek - 2012.01. |
|
január 18.
|
||
január 18.
|
A listavezető Szeged dolgát olykor megnehezítette a tinicsapat, amely több frontons is helytáll.
|
|
január 18.
|
Holnap a Zalaegerszeg ellen kezdi meg Magyar Kupa szereplését az Albacomp Fehérvár Kosárlabda csapata. |
|
![]() |
2011 december |
![]() |
| h. | k. | s. | c. | p. | s. | v. |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 5 hír | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
| Győrszo. | TF-Budapest |
05/18
19:00
5. (2-3) - 3. (3-2)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
| EnterNet Vás. | Kecskeméti F. |
05/18
18:30
2. (3-1) - 1. (3-1)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
| Veszprémi Eg. | Tiszaújváros. |
05/18
18:30
8. (1-4) - 6. (2-3)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
| Bp. Honvéd | Nagyk?rös |
05/18
19:00
4. (3-2) - 7. (2-3)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
| MTK Törökbál. | SMAFC-NYME |
05/18
18:45
6. (2-3) - 2. (3-2)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás az 1-8. helyért
| Hatvani TC | Gyulai Color |
05/18
20:00
11. (4-19) - 12. (3-19)
Férfi NB II. Keleti csoport
| DEAC-Med. | Földes |
05/18
17:45
9. (10-13) - 6. (17-7)
Férfi NB II. Keleti csoport
| Nagykállói KE | Ceglédi KE |
05/18
18:00
5. (18-6) - 4. (17-5)
Férfi NB II. Keleti csoport
| Közgáz/A | MAFC Martos |
05/17
18:45
5. (18-11) - 3. (25-4)
Férfi NB II. Közép A csoport
| Budafok/A | BC Csepel |
05/18
18:30
2. (27-2) - 1. (27-2)
Férfi NB II. Közép A csoport
| TFSE/B | Budai XI. SE. |
05/17
19:00
3. (23-3) - 9. (12-13)
Férfi NB II. Közép B csoport
| Monor | Malév |
05/18
18:30
11. (11-16) - 8. (13-13)
Férfi NB II. Közép B csoport
| Soproni Tig. | Marley FKSE |
05/18
20:00
8. (8-13) - 9. (7-13)
Férfi NB II. Nyugati csoport
| Albacomp Feh. | Fortress-Lam. |
05/17
19:00
3. (3-3) - 4. (4-5)
Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért
| Falco-SZOVA | Szolnoki Olaj |
05/18
18:15
2. (6-3) - 1. (6-0)
Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért
| Kecskemét | MAFC |
05/17
19:00
3. (2-1) - . (-)
Amatőr Női NB, rájátszás a 9-20. helyért













































