U11: Beszámoló az 5. forduló eseményeiről |
A győri terület beszámolója Hoffmann Gergely területi vezetőtől
| 2012. február 21. |
|
Az U11 győri területén négy csoportban 13 csapat versenyez. A győri
csapatokon kívül Sopronból és Tatáról is vannak résztvevői a sorozatnak.
A területen az UNI SEAT Győr, a Győri Kosárlabda Club, a Tatai SE és a
Soproni Sportiskola csapatai versenyeznek.
A mérkőzések a Fekete István Általános Iskolában kerülnek megrendezésre,
azokat győri fiatal játékvezetők vezetik.
Az ötödik fordulót azonban a sors akarata szerint az influenza járvány
határozta meg. Minden csoportban volt egy-egy csapat, akik a megfelelő
létszámban nem tudtak megjelenni a fordulóban. Akik azonban ott voltak
hatalmas lelkesedéssel és odaadással mutatták meg, hogy mit tanultak az
elmúlt időszakban.
Az "A" csoportban a Soproni Sasok és a Fürge Gyíkok mérkőzésén a soproni
fiúk magabiztosan győzték le a sokat fejlődő és jól játszó listavezető
lánycsapatot. A GYKC Lovagok ugyan lovagiasan küzdöttek, de 6 fővel nem
tudtak komoly ellenállást kifejteni a meccseiken.
A "B" jelű trióban a három GYKC-s csapat csoportjában a Hangyák ugyan
összeszorgoskodtak egy győzelmet, de mivel ők is kevesebben voltak a
harmadik helyet szerezték meg úgy, hogy közben Marika néniért az
edzőjükért is küzdöttek. A csoportban a Vizslák legyőzték a Delfineket,
így ők jutottak az "A" csoportba.
A "C" csoportban a Villámló Kovácsok legyőzték a Soproni Bivalyokat ,
így "T bá" csapata maradt a "C"-ben és a Kovácsok szerepelnek a "B"-ben
a következő fordulóban. A Mórás Cápák szintén nagyot küzdöttek, de ők is
kevesebben voltak az előírtnál ezen a hétvégén.
A "D" csoport előrehozott meccseit kedden rendeztük. Ebben a csoportban
elvileg négyen, gyakorlatilag hárman játszottak, a Tatai Törpék nem
jelentek meg...
A trióvá alakult csoportban a Nádor Tigrisek voltak kevesebben. A sok
ifjú reménységgel felálló Tulipános Mókusok viszont szép játékot
mutattak és jutottak a "C" csoportba.
A forduló igazán jó hangulatot, nagy szurkolást és hatalmas küzdelmet
hozott, mint mindig. Akik ott voltak igazán jól érezték magukat és sokat
tanultak erről a szép játékról.

Vissza a főoldalra!
| 2012. február 21. |
|
|
![]() |
2012 február |
![]() |
| h. | k. | s. | c. | p. | s. | v. |
1 | 2 1 hír | 3 1 hír | 4 | 5 | ||
6 | 7 3 hír | 8 2 hír | 9 | 10 2 hír | 11 | 12 |
13 1 hír | 14 1 hír | 15 2 hír | 16 1 hír | 17 | 18 | 19 |
20 | 21 3 hír | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 2 hír |
27 1 hír | 28 3 hír | 29 1 hír |
| Győrszo. | TF-Budapest |
05/18
19:00
5. (2-3) - 3. (3-2)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
| EnterNet Vás. | Kecskeméti F. |
05/18
18:30
2. (3-1) - 1. (3-1)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
| Veszprémi Eg. | Tiszaújváros. |
05/18
18:30
8. (1-4) - 6. (2-3)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
| Bp. Honvéd | Nagyk?rös |
05/18
19:00
4. (3-2) - 7. (2-3)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
| MTK Törökbál. | SMAFC-NYME |
05/18
18:45
6. (2-3) - 2. (3-2)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás az 1-8. helyért
| Hatvani TC | Gyulai Color |
05/18
20:00
11. (4-19) - 12. (3-19)
Férfi NB II. Keleti csoport
| DEAC-Med. | Földes |
05/18
17:45
9. (10-13) - 6. (17-7)
Férfi NB II. Keleti csoport
| Nagykállói KE | Ceglédi KE |
05/18
18:00
5. (18-6) - 4. (17-5)
Férfi NB II. Keleti csoport
| Közgáz/A | MAFC Martos |
05/17
18:45
5. (18-11) - 3. (25-4)
Férfi NB II. Közép A csoport
| Budafok/A | BC Csepel |
05/18
18:30
2. (27-2) - 1. (27-2)
Férfi NB II. Közép A csoport
| TFSE/B | Budai XI. SE. |
05/17
19:00
3. (23-3) - 9. (12-13)
Férfi NB II. Közép B csoport
| Monor | Malév |
05/18
18:30
11. (11-16) - 8. (13-13)
Férfi NB II. Közép B csoport
| Soproni Tig. | Marley FKSE |
05/18
20:00
8. (8-13) - 9. (7-13)
Férfi NB II. Nyugati csoport
| Albacomp Feh. | Fortress-Lam. |
05/17
19:00
3. (3-3) - 4. (4-5)
Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért
| Falco-SZOVA | Szolnoki Olaj |
05/18
18:15
2. (6-3) - 1. (6-0)
Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért
| Kecskemét | MAFC |
05/17
19:00
3. (2-1) - . (-)
Amatőr Női NB, rájátszás a 9-20. helyért