Web Toolbar by Wibiya
MKOSZ
magyar angol
WEBSHOP
FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE
Férfi
NB I.
A csoport
Női
NB I.
A csoport
UP: lezajlott a kadett fiú főtábla első köre
A hétvégén három helyszínen játszottak a kadett fiúk.

2012. február 21.
Szegeden a házigazda Naturtex SZTE-SZEDEÁK mindhárom mérkőzését megnyerve végzett az első helyen. A második hely a BLF Palota  - Kecskeméti SI mérkőzésen dőlt el, amelyen végül a hírös városiak Bakos Richárd (21) vezetésével öt pontos sikert arattak (76-71). A „B” csoportban az esélyes Vasas mindhárom mérkőzését megnyerte, míg a házigazda Baja csak a harmadik hellyel vigasztalódhatott, a második pozíció ugyanis a Golomán György vezette körmendieké lett. A „C” jelű kvartettben az Atomerőmű SE is hibátlan teljesítménnyel végzett az élen. A torna utolsó mérkőzésén a két fővárosi csapat közül (Budapesti Honvéd, MAFC) végül utóbbi örülhetett, így ők folytathatják a felsőházban.  

A hétvége részletes eredménysora és a pontszerzők listája megtekinthető ITT.

Ezzel kialakultak a második forduló csoportjai. A felsőházban (1-8.) a tét a döntő, hiszen az a csapat, amelyik a csoportjában az első két hely valamelyikén végez, a harmadik fordulótól függetlenül már döntősnek érezheti magát. Az alsóházban (9-16.) a kiesés „réme” fenyegeti a csapatokat. A 3-4. helyen végző csapatok ugyanis elbúcsúznak a küzdelmektől.

A csoportok és a lebonyolítás megtekinthető itt:


Csatolt dokumentumok:


Vissza a főoldalra!

2012. február 21.





2012 február

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
1
2
1 hír
3
1 hír
4
5
6
7
3 hír
8
2 hír
9
10
2 hír
11
12
13
1 hír
14
1 hír
15
2 hír
16
1 hír
17
18
19
20
21
3 hír
22
23
24
25
26
2 hír
27
1 hír
28
3 hír
29
1 hír
 
 
 
 
Élő mérkőzések
Győrszo. TF-Budapest
05/18
19:00
5. (2-3)   -   3. (3-2)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
EnterNet Vás. Kecskeméti F.
05/18
18:30
2. (3-1)   -   1. (3-1)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
Veszprémi Eg. Tiszaújváros.
05/18
18:30
8. (1-4)   -   6. (2-3)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
Bp. Honvéd Nagyk?rös
05/18
19:00
4. (3-2)   -   7. (2-3)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
MTK Törökbál. SMAFC-NYME
05/18
18:45
6. (2-3)   -   2. (3-2)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás az 1-8. helyért
Hatvani TC Gyulai Color
05/18
20:00
11. (4-19)   -   12. (3-19)
Férfi NB II. Keleti csoport
DEAC-Med. Földes
05/18
17:45
9. (10-13)   -   6. (17-7)
Férfi NB II. Keleti csoport
Nagykállói KE Ceglédi KE
05/18
18:00
5. (18-6)   -   4. (17-5)
Férfi NB II. Keleti csoport
Közgáz/A MAFC Martos
05/17
18:45
5. (18-11)   -   3. (25-4)
Férfi NB II. Közép A csoport
Budafok/A BC Csepel
05/18
18:30
2. (27-2)   -   1. (27-2)
Férfi NB II. Közép A csoport
TFSE/B Budai XI. SE.
05/17
19:00
3. (23-3)   -   9. (12-13)
Férfi NB II. Közép B csoport
Monor Malév
05/18
18:30
11. (11-16)   -   8. (13-13)
Férfi NB II. Közép B csoport
Soproni Tig. Marley FKSE
05/18
20:00
8. (8-13)   -   9. (7-13)
Férfi NB II. Nyugati csoport
Albacomp Feh. Fortress-Lam.
05/17
19:00
3. (3-3)   -   4. (4-5)
Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért
Falco-SZOVA Szolnoki Olaj
05/18
18:15
2. (6-3)   -   1. (6-0)
Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért
Kecskemét MAFC
05/17
19:00
3. (2-1)   -   . (-)
Amatőr Női NB, rájátszás a 9-20. helyért
Minden mai ÉLŐ mérkőzés >>
Videk
 

MKOSZ Programok

j plyn
A magyar kosárlabdázás megújításának stratégiai koncepciója
j plyn
Blog
Médiapartner
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport

SportKlub SportTV
© 2011 kosarsport.hu | Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Adatvédelem