“Engem mindenki csak Pistának hív!” – interjú Stefan Svitekkel |
A magyar női válogatott szövetségi kapitánya Budapesten járt
| 2012. január 16. |
|
– Hogyan tudtad meg, hogy a te pályázatodat részesítette előnyben az MKOSZ Elnöksége?

– Január 6-án, az ülés végefelé – a döntés után – Bodrogváry Ivántól kaptam egy üzenetet, aztán Szalay Ferenc és Sterbenz Tamás is hívott telefonon, egyeztettünk a személyes találkozóról, a szerződés részleteiről.
– Kassán élsz és dolgozol, tehát innen a “szomszédból” gondolom jól ismered a magyar kosárlabdát. Hogyan jött és nehéz döntés volt-e, hogy megpályázd a magyar szövetségi kapitányi posztot?
– Októberben játszottunk edzőmeccset Sopronban és beszélgettem Székely Norbert barátommal arról, hogy ő nem folytatja a munkát a nemzeti csapattal. Mindenféle hátsó szándék nélkül megkérdeztem, hogy ki lesz az új kapitány? Azt mondta, hogy a szövetség pályázatot ír ki a posztra és külföldről is várnak jelentkezőket. Ez beindította a fantáziámat. Bodrogváry Iván volt a komisszár egy hazai Euroliga-meccsünkön, akitől még több információhoz jutottam és úgy döntöttem, hogy beadom a pályázati anyagomat. Aztán találkoztam személyesen az MKOSZ elnökével és főtitkárával is egy kis ismerkedésre, de úgy tudom, hogy ez megtették a többi pályázóval is.
– Kassán kellett előzetesen engedélyt kérned?
– Persze, egyeztettem a vezetőkkel, mert szerettem volna és szeretnék továbbra is klubedzőként is tevékenykedni. Szerencsére Kassán nem gördítettek akadályt a tervem elé, hiszen a bajnoki szezont nem érinti érdemben a kapitánykodás. Annak örültek, hogy nem klubot akarok váltani!
– Az elvárások, a célok ismertek. Hogyan lehet őket elérni a magyar válogatottal?
– Ez egyszerű: csak kemény munkával lehet megfelelni az elvárásoknak. Jó hangulatot, csapategységet szeretnék összehozni. Nálam mindig kiemelt szerepet kapott az, hogy minden játékos a társaiért, a csapatért is játszon. Erre különösen nagy hangsúlyt szeretnék fektetni.
Szeretném, ha az edzőtábor és a felkészülési meccsek alatt mindenki egészséges önbizalomra tenne szert és így vágjunk neki a selejtezősorozatnak.
Hogy a csoportunkban mire leszünk képesek, pillanatnyilag nehéz megmondani. Hiszek a csapatban, hiszek a munkában és persze magamban is.
– Június-júliusban el is dől majd, hogy kijut-e a válogatottunk a 2013-as Európa-bajnokságra. Az ellenfelek ismeretében mik az esélyek?
– Nem könnyű erre válaszolni. Az elmúlt 1-2 évet figyelembe véve az biztos, hogy a fehéroroszok erősek lesznek. A második kalapból Izraelt kaptuk, akik nem verhetetlenek, lesz keresnivalónk ellenük. Persze figyelnünk kell az ukrán és a portugál csapatra is, de szerintem a továbbjutásért Fehéroroszországgal és Izraellel kell majd megharcolnunk.
– Mikorra állhat össze a stáb és lehet-e már tudni neveket?
– Az a terv, hogy a február 5-ei MKOSZ ALL.-STAR Kosárlabda Gálán bemutatjuk a válogatott teljes stábját. Addig minden – még nyitott – kérdést tisztázni fogunk. Az biztos, hogy legalább 2 edzőt szeretnék magam mellett.
– Szlovákiában volt valamilyen visszhangja, hogy te lettél a magyar szövetségi kapitány?
– Igen, nagyon pozitív hangvételű cikkek jelentek meg. Mindenki sok sikert kívánt és megértették, hogy a szlovák kosárlabdában uralkodó bizonytalan helyzet miatt nem vártam a szlovák kapitányi felkérésre.
– Végül egy fontos kérdés: Stefan Svitek vagy Szvitek István?
– Mindkettő jó. Apukám Szvitek István volt, ő sajnos már nem él. Amikor átköltöztek Csehszlovákiába, ott Svitekként kapott papírokat. Nagyapám is Sz-szel írta a nevét, szóval nekem a Szvitek István és a Svitek Stafan is megfelel. A lényeg, hogy engem Szlovákiában is mindenki csak Pistának hív…

Vissza a főoldalra!
| 2012. január 16. |
|
|
![]() |
2012 január |
![]() |
| h. | k. | s. | c. | p. | s. | v. |
1 2 hír | ||||||
2 | 3 | 4 1 hír | 5 3 hír | 6 1 hír | 7 | 8 2 hír |
9 2 hír | 10 1 hír | 11 | 12 1 hír | 13 1 hír | 14 | 15 1 hír |
16 | 17 1 hír | 18 5 hír | 19 1 hír | 20 5 hír | 21 1 hír | 22 1 hír |
23 | 24 | 25 | 26 5 hír | 27 1 hír | 28 1 hír | 29 1 hír |
30 2 hír | 31 1 hír |
| Győrszo. | TF-Budapest |
05/18
19:00
5. (2-3) - 3. (3-2)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
| EnterNet Vás. | Kecskeméti F. |
05/18
18:30
2. (3-1) - 1. (3-1)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
| Veszprémi Eg. | Tiszaújváros. |
05/18
18:30
8. (1-4) - 6. (2-3)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
| Bp. Honvéd | Nagyk?rös |
05/18
19:00
4. (3-2) - 7. (2-3)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás a 9-16. helyért
| MTK Törökbál. | SMAFC-NYME |
05/18
18:45
6. (2-3) - 2. (3-2)
Férfi NB I. B csoport, rájátszás az 1-8. helyért
| Hatvani TC | Gyulai Color |
05/18
20:00
11. (4-19) - 12. (3-19)
Férfi NB II. Keleti csoport
| DEAC-Med. | Földes |
05/18
17:45
9. (10-13) - 6. (17-7)
Férfi NB II. Keleti csoport
| Nagykállói KE | Ceglédi KE |
05/18
18:00
5. (18-6) - 4. (17-5)
Férfi NB II. Keleti csoport
| Közgáz/A | MAFC Martos |
05/17
18:45
5. (18-11) - 3. (25-4)
Férfi NB II. Közép A csoport
| Budafok/A | BC Csepel |
05/18
18:30
2. (27-2) - 1. (27-2)
Férfi NB II. Közép A csoport
| TFSE/B | Budai XI. SE. |
05/17
19:00
3. (23-3) - 9. (12-13)
Férfi NB II. Közép B csoport
| Monor | Malév |
05/18
18:30
11. (11-16) - 8. (13-13)
Férfi NB II. Közép B csoport
| Soproni Tig. | Marley FKSE |
05/18
20:00
8. (8-13) - 9. (7-13)
Férfi NB II. Nyugati csoport
| Albacomp Feh. | Fortress-Lam. |
05/17
19:00
3. (3-3) - 4. (4-5)
Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért
| Falco-SZOVA | Szolnoki Olaj |
05/18
18:15
2. (6-3) - 1. (6-0)
Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért
| Kecskemét | MAFC |
05/17
19:00
3. (2-1) - . (-)
Amatőr Női NB, rájátszás a 9-20. helyért