1991 után ismét ott volt a tornán a magyar férfi egyetemi és főiskolai válogatott. A 19. helyen záró csapat trénerével, Kmézics Zoránnal beszélgettünk.

– Az elindulás előtt – amikor találkoztunk – sok minden szóba került: a felkészülés, a nehézségek, a hiányosságok, az elvárások. Így visszatekintve mit kaptunk Kínában?

– Így utólag azt kell mondjam, hogy megérte végigcsinálni a felkészülést és a tornát. A hiányosságok kapcsán nem akarok senkit sem felmenteni, de a lényeg, hogy 20 év után ismét ott voltunk az Universiadén és szerintem elkezdődött valami. Bízom benne, hogy a folyamat folytatódni is fog. Az teljesen mindegy, hogy velem vagy nélkülem, de folytatni kell a munkát! Már tudjuk, hogy mik lehetnek a buktatók a szervezésben, így azt komolyabban kell venni, hiszen egy olyan világeseményre jutottunk el, amilyen a kosárlabdában nagyon kevés van.

A fiatal játékosok nemzetközi tapasztalatszerzése szempontjából nagyon fontosak az ilyen megmérettetések, ahol komoly meccseket játszhatnak, más kosárlabda kultúrákat ismerhetnek meg.

Sajnos a csoportban minden meccsünket elveszítettük, de az Egyesült Államokon kívül minden ellenfél ellen jól küzdöttünk. Az USA ellen is mindent megtettünk, de ott olyan tudásbeli  – fizikai és mentális –különbséggel találtuk magunkat szembe, amelyik sajnos súlyos vereséget eredményezett.

Maga az Universiade nagyon jól szervezett volt. A kínaiak előtt megemelem a kalapom, tényleg mindent megtettek értünk. A csarnokok szépek voltak, mindenhol sok néző volt és mindig szurkoltak nekünk is.

A csapatunk tagjai komolyan vették a tornát, mindenki – a saját szintjén – mindent megtett a siker érdekében és próbált megfelelni az elvárásoknak.

Néhány játékosról kiderült, hogy a magyar kosárlabda jövője szempontjából is komoly szerepet kaphat majd.

– Lehet neveket kiemelni?

– Ahogy említettem, mindenki próbált a legjobb tudásának megfelelően játszani, de voltak, akik szinte minden meccsen hozták azt, amit elvártunk tőlük. Szabó Péter, Morgen Ferdinánd vagy Somogyi Gergő – aki Amerikából érkezett Kínába – neve kívánkozik az élre. De volt jó meccse Helmeczinek, Supolának, Kovács Péternek, Mohácsi Máténak vagy Kovács Ákosnak is. Vas Viktor lelkes játéka is elismerésre méltó volt.

Az ellenfelek között szemmel látható volt, hogy mindenki komolyan vette az Universiadét, felkészülten érkeztek Kínába. Ez lehetőséget adott nekünk arra, hogy a játékosaink tanuljanak, fejlődjenek.

– Az utazás előtt arról is beszéltünk, hogy hosszú lesz a 18 nap az ázsiai országban. Hosszú volt?

– Ez nagyon érdekes, mert gyorsan eltelt. Az első 8 nap – a sok újdonság miatt – szinte észrevétlenül elszaladt. Az utazás az valóban elképesztően megterhelő volt. Visszafelé „háztól házig“ 35 órát utaztunk.

– A csapatunk felépítésének a hátulütőivel is tisztában voltunk előzetesen. Okulva a kint tapasztaltakból, mi az amin változtatunk kellene?

– A játékoskiválasztásra kell nagyobb hansúlyt fektetnünk. A genetikai hátrányokat, a testi adottságokat nehéz kompenzálni a kosárlabdában, de az alapvető játékelemekben jobban kell dolgozunk és fel kell gyorsulnunk.

A mi játékosaink sajnos elég kevés játékpercet kapnak a klubcsapataikban, így kevés a tapasztalatuk, kisebb az önbizalmuk és a labdabiztonságuk. Az ellenfeleknél szinte mindenhol volt 5-7 rutinosnak tűnő ember. A legjobb nyolc közé bekerült csapatok játékosai nagyon magas színvonalat képviseltek.

– Az MKOSZ Szakmai és Utánpótlás Bizottsága meghallgatta a beszámolót a tornáról. Mi volt az észrevételük?

– Végigmentünk meccsről-meccsre, emberről-emberre. Az értékelésem után kaptam kérdéseket, amelyek elsősorban a fizikai lemaradásunkra vonatkoztak. A néhány mérkőzést a helyszínen megtekintő Sterbenz Tamás főtitkár is ugyanazokat a hiányosságokat emelte ki, mint én.

A bizottság tagjainak is az volt a véleményük, hogy folytatni kell a munkát. Most kellene kiválasztani azokat a játékosokat, akik két év múlva Oroszországban csapattagok lehetnek az Universiade-válogatottban. Szerencsére a jelenlegi csapatban is van néhány fiatal, akik a következő tornán is szerepelhetnek még, de szükség lesz új emberekre, akiket tudatosan felkészíthetnénk, időnként összetartásra behívnánk a következő időszakban.

– Volt idő más sportágak versenyeit megnézni?

– Igen, például Cseh Laci első aranyérmét mi is a helyszínen ünnepelhettük. Persze, a legtöbbet a kosármeccseken voltunk, igyekeztünk mindent alaposan megfigyelni. Az egyik szabad délutánunkon a Csendes-óceánban is fürödtünk azért egyet!

Nagyon sok időt töltöttünk az Universiade-győztes szerb csapattal, a döntőben is szurkoltunk nekik.

– A nehézségek ellenére ismét belevágna?

– Mindenképpen! Nagyon megtetszett a dolog!